Prológus

Az életem tökéletes. Legalábbis az emberek ezt hiszik rólam. Hogy miért?
A társasági élet középpontja vagyok a gimnáziumban, rengeteg barátom van, minden héten bálokra járok, a szüleim a legbefolyásosabb emberek a városban, a pasim a gimis focicsapat kapitánya és a leghelyesebb srác az egész városban, valamint emellett kitűnő tanuló vagyok.
Most biztos azt gondoljátok, hogy mekkora egy hülye picsa vagyok. Hogy nem lehet ez tökéletes? Hát így.
A szüleim igaz, hogy dús gazdagok és megvehetnék a város felét, de ebből kifolyólag nagyon keveset vannak itthon, és minimális figyelmet szentelnek nekem.Az egyedüli dolog amiért foglalkoznak velem egyáltalán az az, hogy milyen ruhába menjek a bálba amit a munkatársuk, a főnökük, vagy éppen az akkori felvásárolandó cég rendez meg. Ebből kifolyólag gyakran újságba kerül a családom, ahol mindig a tökéleteset kell játszanunk, amit elég jól csinálunk, mert mindenki beveszi. Ezért is vagyok a társasági élet középpontja. Nem azért, mert annyira belefolyok mindenbe, hanem mert mindenki rólam beszél a hátam mögött. A barátaim, pedig nem igazán nevezném azoknak. A legtöbbel csak azért vagyok jóban, mert a szüleink együtt dolgoznak, vagy mert egy helyen lakunk.
A barátommal  nem azért járunk mert szeretjük a másikat, hanem mert a szüleink még nagyon régen ezt eltervezték. Már lassan 4 éve együtt vagyunk, hogy ne okozzunk csalódást a szüleinknek. Az iskolában mi vagyunk az álompár, bár én nem érzem magunkat annak. Igaz, bármikor tudok beszélgetni vele, és minden meccsen ott vagyok, és ő is segít nekem a tanulásban, de nem érzek iránta semmit. Egyáltalán nem az esetem, sőt mondhatni pont az ellenkezője annak ami nekem bejön.Hiába kamu kapcsolatban élünk, én mindig is hű voltam hozzá, de ő fűvel fával kavar, mert tudja, úgyse dobnám a szüleim miatt.
A kitűnő eredmény pedig sok tanulással töltött óra, magán tanár, szorgalom és akarat kérdése volt. Tudom, hogy a szüleim egyik legfőbb büszkesége vagyok, és ez az egy dolog amiért tanulok. Ha nem így lenne lehet hogy kitagadnának.
Na, igaz hogy most már nem is annyira tökéletes az életem?