5. fejezet

Amikor hétfőn beléptem az iskola kapuján, hirtelen rengeteg érzés öntött el. Minden ami a hétvégén történt, hogy mit érzek Brad iránt, Nath milyen édes volt velem, és hogy a szüleim mit fognak tenni, ha megtudják. Tegnap egész nap mosolyogva rohangáltam otthon, mert az este amit Nath-tel a parkban töltöttünk, egyszerűen csodálatos volt. Sajnos, a csók után alig maradt időnk, és gyorsan vissza szaladtunk, mintha mi sem történt volna.

Vasárnap a szobámban ültem és gondolkodtam. Kikapcsoltam a telefonom is, mert Brad, Nath és Jess is egyfolytában sms-ezett nekem. Braddel nem akartam beszélni, mert mostanában, semmi kedvem vele lenni, vagy egyáltalán rá nézni. Nathet azért hanyagoltam, mert nem tudtam eldönteni mit is érzek iránta, becsapni viszont nem akartam, Jess pedig kikérdezte volna az estét, és rá jön, mikor hazudok. Szóval egész nap a leckét néztem át, és a neten szórakoztattam magamat.

Ma viszont már nem tudom elkerülni egyiküket sem. A második órám Kémia, ahol Nath mellett ülök és tudom, hogy észre fogja venni rajtam, hogy valami nem stimmel. Ő az egyik legédesebb, legkedvesebb, leghelyesebb srác, akit ismerek. Nagyon aranyosan bánik velem meg minden, de tudom, ha anyuék megtudják, a múltját örökre eltiltanak tőle. Viszont amit érzek iránta, az leírhatatlan. Akárhányszor meglátom, mosolygok és a többi emberrel nem is törődök.

A szekrényemből pakoltam ki, mikor hirtelen becsukta valaki mellettem az ajtaját. Egy halk sikkantás hagyta el a torkom, mire mindenki döbbenten állt meg a folyosón. A sok stressz miatt kicsit ijedős hangulatomba voltam.

-Brad! Direkt kellett ezt csinálnod? A szívbajt hoztad rám. –mondtam neki dühösen, és vissza kinyitottam a szekrényem, hogy ki vegyem a dolgaim az első órára.

-Bocsi béb! Minden rendben? Tegnap egész nap írtam neked, de te nem válaszoltál. Már azt hittem valami baj van. –mondta, de semmi érzelmet nem éreztem a hangján.

-Igen minden rendben. Nem kell értem ENNYIRE aggódnod. –mondtam szarkasztikusan, majd becsaptam az ajtóm, és elmentem onnan.

- Faith! –jött utánam és a derekamnál elkapott, megfordított, és magához húzott.

Volt valami abban, ahogy kimondta a nevem. Nem tudom leírni, de nem tudtam tovább menni. Belenéztem a szemébe, és csak azt mondogattam magamba, hogy nem szabad megcsókolnom. Különben még jobban összefogom zavarni magam.

-Csak annyit akartam, hogy ugye lesz majd a bál, és tudom, hogy már csak kb. 2 és fél hét van hátra, de lenne kedved velem jönni? –kérdezte, annyira édes hangon, hogy most nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy Nath-nek már megígértem, hogy vele megyek.

-Az igazság az, hogy már másnak igent mondtam. - néztem a szemeibe. Láttam, ahogy a lágy tekintete megkeményült. Elengedte a derekamat és egy lépést hátrált. Féltem, hogy jelenetet fog rendezni, mert semmi kedvem nem volt hozzá, hogy az egész iskola előtt üvöltsünk egymással.

Feldobta a vállára a táskáját, és elment a másik irányba a folyosón. Kifújta az eddig bent tartott levegőmet, és elindultam a matek órámra. Egész csendesen telt az óra, és még a ködös megjegyzéseit is értettem Mr.Ross-nak , ezért boldogan léptem ki a teremből, amíg rá nem döbbentem, hogy kémia a következő.

-Nyugalom Faith! Menni fog. Ha eddig kitűnően sikerült vinnem a gimnáziumot akkor az, hogy egy sráccal nem szabad szemkontaktust létesítenem, könnyű lesz. – bíztattam magam halkan miközben a terem felé mentem.

Nem vártam meg a csengőt, bementem a terembe leültem a helyemre elővettem a könyveimet, és átnéztem, amit előző órán vettünk. Lassan elkezdtek befelé szállingózni az emberek, de egyikőjük se Nath volt. Intettem az ismerős arcoknak, és megöleltem Jess-t aki azután rögtön a helyére is ment, majd én is visszaültem a helyemre.

 Becsengetés előtt 1 perccel azonban megérkezett Nath és leült a mellettem lévő székre. Éreztem, hogy a szívem gyorsabban kezd el verni, és hogy nagyon nehéz lesz ezt az órát végig ülnöm anélkül, hogy ránéznék. Épp bejött Mr. Alender, mikor megéreztem Nath illatát. Becsuktam a szemem és egy hatalmasat szippantottam a levegőbe. Minél tovább akartam érezni az illatát, mielőtt tovább fújja a szél. Arra lettem figyelmes, hogy mindenki csöndbe marad. Már éreztem, hogy elpirulok, hiszen biztos azért maradtak csöndbe, mert észre vették mit csinálok. Ám mikor kinyitottam a szemem csalódnom kellett. Mindenki egy emberként bámult Nathre, akinek az egyik keze a magasban volt. Miután helyesen megválaszolta a kérdés Mr. Alender megtapsolta.

-Nahát Mr.Hust. Látom felkészült az órámra. –mosolyodott el a tanár és nekidőlt az asztalának. – Akkor gondolom nem bánja, ha feleltetem igaz?

Nath elmosolyodott és olyan lazán sétált oda a tanár úrhoz, hogy abba beleremegett a lábam. Minden egyes mozdulatával kínzott. Beleharaptam az ajkamba és a papírom kezdtem bámulni, és arra tereltem a gondolataim, hogy figyeljem a válaszait.

Miután vége volt a feleletnek mindenki döbbenten nézett Nathre. Még én is meglepődtem, mert minden kérdésre helyesen válaszolt, még azokra is, amikre én nem tudtam volna hirtelen rávágni a megfelelő megoldást. Éreztem, hogy engem néz, és azt várja, hogy elmosolyodjak, de egyszerűen nem mertem felemelni a fejemet. Miután Mr. Alender megdicsérte őt, visszahuppant mellém és közelebb húzta hozzám a székét. Éreztem, a leheletét a fülemnél, és hogy az egész testemben kiráz a hideg, és hirtelen nagyon felmelegedett a levegő. Köhintettem egyet és folytattam az írást, miközben próbáltam kizárni Nathet az agyamból.

Amikor megszólalt a csengő, én voltam az első, aki elhagyta a termet, majd beszaladtam a következő órámra, hogy még véletlenül se tudjon utolérni engem. A napom többi része csendesen telt. Se Nathtet, se Bradet nem láttam. Mikor eljött az ebédidő, mindenki kiment az udvarra, leült a fűre és elővette a kajáját. Az udvart két részre lehet osztani. Van a füves rész ahol az átlagos diákok ülnek, és van egy pad az udvar közepén ahol a pom pom lányok és a focisták ülnek, valamit én szoktam, mivel Brad barátnője vagyok.

Az udvar felénél jártam, mikor Brad rám nézett, majd egy mosolyt eresztett meg felém. Kicsit megnyugodtam, hogy nem haragszik rám. Intett, hogy menjek oda. Az egész udvar minket figyelt. Próbáltam úgy viselkedni, mint aki hihetetlenül boldog, hogy az ő iszonyat helyes pasijával ebédelhet, aki még a focicsapat kapitánya is. Amikor már csak néhány lépésre voltam, Brad hirtelen oda fordult Jess-hez és megcsókolta.

Éreztem, hogy az egész udvar ledöbben, és rengetegen elővették a telefonjukat, hogy gyorsan csináljanak egy képet. Én ledöbbenve álltam az udvar kellős közepén, és éreztem, hogy a lábam nem akar elmozdulni. A fejemben egy kis hang azt ordította, hogy fussak el, ám a testem nem volt hajlandó ezt a parancsot véghez vinni. Most szívem szerint jobban örültem volna, ha inkább csap egy hisztit, mivel ezzel nem minket égetett be, hanem csak engem.

Éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel, és hallottam az emberek sutyorgását körülöttem, és mikor szétnéztem , mindenki engem fényképezett, vagy videózott. Brad meg Jess pedig nyugodtan smároltak, miközben az asztalnál ülők éljeneztek nekik. Mikor abba hagyták, Brad rám nézett, majd egy kacsintással mindent kitörölt a fejéből, amit együtt eltöltöttünk. Átkarolta Jess-t aki mosolyogva és teljesen vörös fejjel nevetett az asztalnál. Elárulva és megalázva éreztem magam. A szememből már csorogtak a könnyek, de a lábam még mindig nem akart mozdulni. Éreztem, ahogyan felmegy bennem az ideg, és már nyúltam volna Bradhez, hogy felpofozzam, mikor egy hang a fejemben azt mondta, hogy én nem vagyok olyan, mint ő. Szóval helyette kifújtam a levegőt, felemeltem a fejemet és elmentem az udvarról a parkolóhoz. Még volt hátra 2 órám, de semmi kedvem nem volt már így itt maradni az iskolába.

Amikor már senki nem figyelt zokogásba törtem ki. Néhány óra alatt a tökéletesen felépített életem darabjaira hullott. A jövőm, a szüleim jövője, minden darabokra hullott, már csak egy szép álom volt az a jövő amit Braddel elképzeltem. Megkerültem a kocsim és a hátuljánál összerogytam. Felhúztam a térdem és átöleltem őket.Azt kívántam, hogy bárcsak átlagos diák lennék. Bárcsak olyan lennék, akinek egy szakítás miatt nem foszlik szét a jövője. Azt kívántam bárcsak láthatatlan lennék, mert akkor senkit sem érdekelt volna mi van az életemmel. De ebben a pillanatban úgy látszik, ezt nem engedhettem meg magamnak.

Abban a pillanatban rettenetesen összetörtnek éreztem magam. Mintha aki én lettem volna 18 éven keresztül, hirtelen meghalt volna, és most nem találtam a helyem. Kívül állónak lettem. Ezzel a kis akciójával Brad tönkre tette a gimnáziumban töltött utolsó évemet. Többé nem az leszek akinek tökéletes az élete, hanem az a csaj akit Brad az egész iskola előtt dobott. Még jobban elkezdtem bőgni.

Ekkor lépteket hallottam magam mellőlem.Nagyon féltem, hogy valaki le akar fényképezni, ezért egy pillanatig csendbe maradtam és vártam hogy majd elmegy, de ő csak jött egyre közelebb. Már felkészültem, hogy fotókat fognak csinálni, és kiröhögnek a kisebbek, de csalódnom kellett.

-Úristen Faith! –mondta Nath és azonnal leguggolt velem szembe. - Most hallottam mi történt, épp telefonáltam. Jól vagy? –kérdezte és a kezével hozzá ért a kezemhez, amit én azonnal leráztam.

-Nath hagyjál, kérlek. –mondtam és letöröltem a könnyeket a szememből. Azonban Nath ahelyett, hogy elment volna, felemelt és a lábamra állított, amelyik perpillanat alig bírta el a súlyomat, ezért neki kellett tartania. A kezével megtörölte az arcom és letörölte a könnyeimet. Minél gyengédebben bánt velem annál idegesebb lettem rá.

-Brad egy köcsög barom. Ne foglalkozz vele, minden rendbe fog jönni! . –mondta és az arcomhoz ért, én azonban a kezét ellöktem az arcomtól. –Mi bajod van? - kérdezte kicsit idegesen.

-Ez a te hibád! –ordítottam rá. Nem törődtem azzal mit mondok, csak kiakartame reszteni magamból mindent. – Ha nem ismertelek volna meg téged, akkor most ez nem történt volna meg. Életem egyik legnagyobb hibája volt az, hogy szóba álltam veled.

Mikor abba hagytam az ordibálást, Nath ledöbbenve állt előttem. Nem fogtam fel milyen súlyos dolgokat vágtam a fejéhez, és nem is akartam őket felfogni, csak haza akartam menni. Megkerültem a kocsimat, és beszálltam az ülésre. Nath ledöbbenve odébb állt és csak bámult rám. Olyan arccal bámult, mint aki nem tudja, mit csináljon. Nem tudom komolyan gondoltam-e mindazt, amit a fejéhez vágtam, de azt sem hogy ő komolyan vett-e.

Kitolattam a kocsival és hazavezettem. Otthon a lakásban a szüleim a szobájukban a dolgoztak. Holnap utaznak el, így nem fogják tudni, ha nem megyek suliba. Az első dolog az volt, hogy felhívtam a dokimat és mondtam neki, hogy nem érzem magam jól, és hogy írjon ki egész hétre. Miután beleegyezett, a hűtőhöz mentem és kivettem a világ legfinomabb jégkrémjét, majd leültem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t.

Minél többet ültem egyedül a szobában, annál rosszabbul éreztem magam amiatt amit Nath fejéhez vágtam. Egyetlen szót sem gondoltam belőle komolyan, csak ideges voltam és ő volt az egyetlen ember, akin le tudtam vezetni a dühömet. Írni akartam neki egy sms-t, hogy ne haragudjon, mert egyetlen egy szó sem volt igaz abból, amit hozz vágtam, de akkor valószínűleg a többi sms-t is láttam volna és a posztokat, amiket a mai napról tettek ki az emberek.

Este már az egész napot kiakartam verni a fejemből. Csak feküdtem az ágyba és agyaltam. Próbáltam kiűzni mindent. A zajokat, a fényeket, az embereket, a gondolataim. Tiszta lapot akartam, de tudtam, azt most nem kaphatom meg. Most csak azt tehetem, hogy feldolgozom a dolgokat, és ezt az egy évet így viszem végig. Nem akartam arra gondolni, mit fognak a szüleim szólni, ha a jövő héten haza jönnek, vagy ha iskolába megyek, és hogy Bradet és Jess-t együtt kell majd látnom.

Akárhányszor a szüleim az eszembe jutottak elszégyelltem magam. Ők mindent megtesznek azért, hogy tökéletes életem legyen, én pedig tönkre teszek mindent. Mindent, amit elterveztek, egy perc alatt tönkre tettem. Nem akartam elképzelni, hogy mi lesz, ha visszajönnek és megkérdezik, hogy vagyunk Braddel.

Végül valahogy sikerült elaludnom nyugodtan, ám nem hajnali 3-kor csörömpölésre lettem figyelmes az udvarunkról. Felültem, és megnéztem az órámat. Épp kikeltem az ágyból, mikor egy kő betörte az ablakomat. Egy kisebb sikoly hagyta el a számat és éreztem hogy a rettegés végig járja a testem.